Immár 2 éve tart az együttműködés az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége között.
Az interaktív könyv. Olvasáskészség- és szövegértés-fejlesztés a BOOKR Kids digitális mesekönyveivel
2018. május 24-én tartotta az SZTE JGYPK az Ünnepi Ülését Prof. Dr. Nánai László 70. születésnapja alkalmából.
Karunk oktatója, Pukánszky Béla kapta idén a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete (HERA) által alapított Báthory Zoltán emlékérmet.
A 2018. május 18-ai díszközgyűlésen a Pro Urbe-díjak, a Szegedért és a Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért emlékérmek is átadásra kerültek.
2018. május 17-én csütörtökön, immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Fejezetek a Délvidék múltjából 5 konferencia, melynek Karunk adott helyet.
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és az SZTE JGYPK Hallgatói Önkormányzat pályázata
Májusban is folytatódik a Mentor(h)áló és a Szent-Györgyi Albert Agóra nagysikerű „vetítős” sorozata!
Egyetemi Tavasz programsorozat részeként mutatta be nemrég megjelent, Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780-1840) című kötetét Döbör András sajtótörténész.
A TÓKI keretében működő zenei műhely koncertje
Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Jövő hétfőn, május 14-én 14 órakor folytatódik a TÓKI "Gyerek, könyv, irodalom" előadás-sorozata. Most Szekeres Nikoletta irodalmár érkezik és beszél elsősorban az ifjúsági irodalomról és a kötelező olvasmányokról. Előadásának címe: Könyveket az oroszlánbarlangba avagy a young adult és new adult irodalom helye a középiskolában.
Újabb nagyszerű téma, újabb visszatérő vendég a Pedagógiáról másképp c. beszélgetős sorozatunkban!
Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780-1840)
Pukánszky Béla (gordonka) és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora)
Hailey Powell Fulbright ösztöndíjas előadása
Trapp nap sorverseny, vetélkedők, sportinnovációs bemutatók, sztársportolók
A torna, amely egy zárthelyinél is fontosabb!
Péntek János akadémikus nemrég megjelent munkájának bemutatója
1947-ben megalapította a szegedi Tanárképző Főiskola rajz és művészettörténeti tanszékét, amit 1957-ig vezetett, majd 1972-ben ismét övé lett a pozíció.
Közreműködik: Maczelka Noémi zongoraművész, egyetemi tanár és növendékei: Horváth Ildikó (Ének-zene BA szakos hallgató) Francesca Gesualdo (Erasmus-hallgató, Conservatorio Lorenzo Perosi, Campobasso)
4 egymást követő órán teheted próbára erődet és állóképességedet!
„Egy fakeret az asztalon. […] Egyik ajtó, másik ajtó, harmadik – sorra kinyílnak és feltárul előttünk egy keretbe foglalt kép. […] A kép lassan csúszik, miközben a mesélő hangját halljuk, majd egy újabb kép következik és egy újabb…” Papírszínház. Módszertani kézikönyv. Csimota, 2016. 5.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával
Előadásának címe: Kell egy csapat! avagy „A kőkorszaknak sem akkor lett vége, amikor elfogyott a kő”
A Pedagógiai esték eddigi történetének talán legsikeresebb előadója, Magyarország első számú protokoll szakembere, Görög Ibolya visszatér!
Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadása a Pedagógiai esték sorozat berkein belül