Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

Sulyloko_Veiland

Veiland Violetta súlylökésben képviselte karunkat a Kínában megrendezett Egyetemi Világjátékokon.

Veiland Violetta súlylökésben képviselte karunkat a Kínában megrendezett Egyetemi Világjátékokon.

2023. augusztus 28.
1 perc

Grandiózus megnyitóval vette kezdetét július 28-án a nyári Egyetemi Világjátékok (EVJ) a kínai Csengtuban. A július 28. – augusztus 8. között zajlott multisport eseményt Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke nyitotta meg a Dong’an Lake Sports Park Stadionban, ahol 113 nemzet 6 500 egyetemi sportolója vett részt.Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció képviselte hazánkat, melyből hárman a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.

 Veiland Violetta súlylökésben képviselte hazánkat Kínában. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző karon tanuló hallgató harmadéves sport és rekreáció szervezés szakon és a világbajnoki erősségű mezőnyben is döntőbe jutott.

– Elértem amit szerettem volna, mivel bejutottam a döntőbe. A döntőben is küzdöttem és végül a 10. helyet szereztem meg. A versenyem fizikailag a szokásosnál is megterhelőbb volt az időjárás miatt. A heves esőzés utáni napsütésben 37 fokos hőségben és nagyon magas páratartalom mellett kellett maximumot hozni. Maga a versenyzők számára kialakított „falu” és a verseny nagyon szép volt és minden nagyon jól meg volt szervezve. A versenytársaim nagyon aranyosak voltak sokakkal beszélgettem és nagyon jó kapcsolatokat építettem. A mezőnyünk erős volt, hiszen több világbajnoki résztvevő eljött versenyzett még egyet a Budapesti VB előtt. A kultúra és a kínai nép nagyon változatos és elképesztő – mondta el Veiland Violetta, az SZTE JGYPK hallgatója.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek