2021. augusztus 15-én délelőtt a hallgatók és a Kar oktatói számára kurzus-bemutatót tartottak a Gyógypedagógus-képző Intézet munkatársai, mellyel az egyetemi munkatársak tájékoztatása, az együttműködés erősítése, és a fogyatékos gyermekekkel és tanulókkal kapcsolatos társadalmi érzékenyítés és ismeretek bővítése volt a céljuk.
Ezek a modulok részét képezik a Magyarország Kormánya a 1264/2019. (V. 7.) számú kormányhatározat alapján támogatott „SZTE JGYPK képzési portfólió fejlesztése, Könnyen Érthető Információs Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen” c. programnak. A projekt I. pillére az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet képzési portfóliójának fejlesztése, a 3. alprogram keretében pedig gyógypedagógiai ismereteket tartalmazó modulok kidolgozása és megvalósítása történik a pedagógusképzés alapszakjai számára. Ezeket a modulokat mutatták be QR-kódos játékkal, plakáttal és szórólapokkal, az óvodapedagógus-, tanító- és tanárjelölt hallgatóknak ajánlva a korszerű és a gyakorlatban eredményesen alkalmazható ismereteket.