Október 6-án, életének 74. évében elhunyt Tandi Lajos intézményünk egykori oktatója, korábbi újságíró, szerkesztő, főszerkesztő, művészeti író és a Szeged folyóirat alapító főszerkesztője.
Tandi Lajos 1947-2021
Tandi Lajos Gyomán született 1947. március 8-án. A Szegedi Tanárképző Főiskola magyar–rajz szakán diplomázott, ezután került gyakornokként a Délmagyarországhoz, ahol később újságíró, majd szerkesztő lett. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar művelődésszervezés szakának éveken át óraadó tanára, a határon túli, vajdasági magyar nyelvű újságírás utánpótlásképzésének meghatározó alakja volt. Napjainkig számos civil szervezet, kör, társaság, egyesület, alapítvány munkájában vett részt vezetőként, szervezőként, támogatóként. 2008-ban Szeged Kultúrájáért díjjal tüntették ki.
Nyugodjon békében!