Dr. Döbör András üzenete a koronavírus járványügyi vészhelyzetben.
Kedves Hallgatók!
A koronavírus járványügyi vészhelyzet, ahogyan az élet minden területén, rendkívüli helyzetet teremtett a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon is. Olyan rendkívüli tanulmányi félév köszöntött ránk, oktatókra, oktatásszervezőkre és hallgatókra közösen, amire nagyon régen nem volt példa.
Szeretném, ha tudnák, hogy a vészhelyzet kihirdetése, és az egyetem kapuinak bezárása óta is azért dolgozunk, hogy ezt a rendkívüli félévet EGYÜTT sikeresen tudjuk teljesíteni, szándékaink szerint hallgatói érdeksérelem nélkül, ugyanakkor a tőlünk elvárt szakmai követelményeknek megfelelve.
Amint arról korábban már tájékoztatást kaptak rektori-kancellári körlevelekben, a Szegedi Tudományegyetem 2020. március 23-tól visszavonásig távoktatásra áll át. A hallgatók 2020. március 12-től a Szegedi Tudományegyetem épületeit nem látogathatják. A távoktatás időszaka alatt a Szegedi Tudományegyetem alkalmazottai újabb rendelkezésig feladataikat továbbra is ellátják.
A tavaszi szünet adta egy hetet felhasználva a JGYPK-n az intézetek és tanszékek távoktatási intézkedési terveket készítettek, és 2020. március 23-ára minden szakon megtörtént a tantárgyak teljesítési lehetőségének átgondolása, átdolgozása a távoktatási, online módszertanra.
Megszervezésre került a JGYPK Dékáni Hivatal, a HÖK, a Tanulmányi Osztály, Oktatási Iroda, a szaktanszékek és intézetek ügyeleti rendszere, minden egység online és telefonos eléréssel zavartalanul működik.
Javasoljuk, hogy a szakos, kurzusokkal kapcsolatos tanulmányi és oktatási kérdések kapcsán a képzésszervező szaktanszékeket, oktatóikat keressék.
Tanulmányi ügyintézési kérdésekben a Tanulmányi Osztály (http://www.jgypk.u- szeged.hu/karrol/tanulmanyi-osztaly/tanulmanyi-osztaly-180924), kérvényekkel kapcsolatban az Oktatási Iroda (http://www.jgypk.u-szeged.hu/karrol/oktatasi-iroda/oktatasi-iroda) válaszol a megkeresésekre.
A távoktatással, kurzusteljesítéssel kapcsolatos bárminemű problémát az oktdh@jgypk.szte.hu emailcímen tudnak hivatalosan jelezni a Kari Vezetőség felé, a Kar távoktatási felelősének, dr. Jancsák Csaba oktatási dékánhelyettesnek címezve levelüket.
A JGYPK vezetősége a végzős hallgatók helyzetének megsegítése céljából módosította a szakdolgozat/portfólió beadási határidőket is, valamint eltöröltük e félévre átmenetileg azt is, hogy a szakdolgozatokat/portfóliókat bekötve is le kelljen adni a tanszékeken.
A szakdolgozat leadás határideje:
- alapképzésen, mesterképzésen és szakirányú továbbképzésen: 2020. május 4.
- osztatlan tanárképzésben és tanári mesterképzésen: 2020. május 4.
- felsőoktatási szakképzésen: 2020. május 20. (VÁLTOZATLAN!)
A portfólió leadás határideje: 2020. május 20.
A távoktatási szorgalmi időszakban folyamatosan egyeztetve az SZTE oktatási rektorhelyettesével és Oktatási Igazgatóságával dolgozunk azon, hogy végzős hallgatóink számára a járványügyi vészhelyzet fennmaradása esetén is biztosítani tudjuk a szakdolgozat/portfólió megvédésének, és a záróvizsga teljesítésének lehetőségét. A változásokról, új fejleményekről azonnal igyekszünk Önöket értesíteni!
Kérem megértésüket és együttműködésüket e nehéz helyzetben!
Mindnyájuknak jó egészséget, hasznos időtöltést, eredményes tanulást kívánok! Vigyázzanak magukra és szeretteikre!
Szeged, 2020. március 25.
Dr. Döbör András dékán