tanársegéd
Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézet
Egészségszociológia és Életmód Tanszék
Telefon: +36 62 546-096, mobil: 70 298-3352
MTMT: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10072933

Paizs Melinda Adrienn tanársegédként és intézeti Erasmus koordinátorként dolgozik a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézetének Egészségszociológia és Életmód Tanszékén. 2023-ban szerzett abszolutóriumot a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Doktori Iskolájában - jogszociológia alprogramon, jelenleg doktorvárományos. Kutatási témája a jogászság társadalmi felelősségvállalása, különös tekintettel a pro bono munkára.
Felsőfokú tanulmányait 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar szociológia szakán kezdte, ahol alap és mesterszakot egyaránt végzett, ezt követően pedig a vallástudományi tanszéken szerezte meg második mester diplomáját. Ezt követően kezdte meg 2019-ben a doktori képzést.
Az alapszakos szociológia diploma megszerzése után különböző közvélemény kutató projektekben dolgozott, 2 évet, a mesterszak megkezdése előtt, ezt a tevékenységet a tanulmányaival párhuzamosan is folytatta. Jelenleg több kutatócsoportnak is aktív tagja, így például az MTA-SZTE Egészségfejlesztési Kutatócsoportnak, illetve az MTA-SZTE „Convivence” Vallási Pluralizmus Kutatócsoportnak; utóbbiban módszertanosként erősíti a csoportot több projektben, így az Everness fesztiválkutatásban, a Jehova Tanúira és a szocientológusokra vonatkozó empirikus kutatásokban.
Főbb saját kutatási területe a vallás és a jogszociológia. Oktatási tevékenysége is leginkább ezekhez a területekhez kapcsolódik, a módszertani tárgyak mellett, illeszkedve az Egészségszociológia és Életmód Tanszék profiljába. A Magyar Szociológiai Társaság, az EMPÁTIA Lelki Egészségvédő Egyesület és az MTA Szegedi Területi Bizottság Orvostudományi Szakbizottság Egészségfejlesztési Munkabizottságának tagja.
Ösztöndíjak, elismerések:
- ÚNKP – Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj: 2022/2023-as tanév tavasz (SZTE-ÁJTK)
- Tudományos és művészeti pályázat támogatása 2022/2023-as tanév ősz (SZTE-JGYPK)
- Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 2018/2019-es tanév
- ÚNKP – Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj: 2017/2018-as tanév (SZTE-BTK)
- 2017-es OTDK, szociológiai szekció III. helyezés; és az ELTE- Társadalomtudományi Karának különdíja.